Hogyan is lehetne jobban eltölteni az őszi szünetet, mint kirándulással. Méghozzá olcsón. Lehetséges! Míg én Legolandre próbáltam lelkesen rábeszélni az embereket, mint lehetséges őszi szüneti program, addig páran svéd túrát szervezgettek. Végighallgatva a tervüket, ami egy svédországi nemzeti parkos kirándulás volt, nem hangzott rosszul, így Legolandet átnapoltam. Mikor összeültünk megbeszélni a részleteket, rájöttem, hogy egy kis félreértés történt, mivel a többiek csak nemzeti parkot terveztek. Ezen felül mondtak egy lehetőséget, hogy a nemzeti park közepén van valamilyen kis ház, ahol lehet aludni, ingyen. Gondoltam jó móka lesz, vágjunk bele.
Egyetlen probléma csak a túracipő és túrahátizsák hiánya volt. Így előző napon nekiálltam gumicsizmát keresni, viszont 20.000 forintnak megfelelő korona alatt nem találtam, úgyhogy hanyagoltam a projektet, gondolván egész héten sütött a nap, erre a pár napra csak nem fog esni. Másnap reggel gondosan összepakoltam a túrazsákként funkcionáló laptop hátizsákomba, mivel ez az itteni legnagyobb hátizsákom, sok rekesszel. Meg amúgy is jó kocka laptoptáskával megy. Sajnos 4 napnyi cucc nem fér bele, így a hátizsákkal és egy Netto szupermarketes szatyorral a kezemben elindultam a vasútállomásra. Mondanom sem kell, hogy szakadt. 7-en voltunk, 3 csaj és 4 srác. A csajok hoztak kaját, mi meg rágcsálnivalót. Megvettük a jegyeket Koppenhágából Helsingerig, onnan Komppal át Svédországba Helsinborgba. Még szakadt rendesen, és a kíváncsiságom is hajtott, a kompon kimentem a fedélzetre. Sikerült egy jó mély pocsolyába belépni, a cipőm teljesen átázott. Helsinborgba volt 1.5 óránk a vonat indulásáig, ami Klippenbe vitt minket. Ez idő alatt is próbáltam valami olcsó gumicsizmát találni, de hiába. Megérkeztünk Klippenbe, majd onnan busszal a Soderasens nemzeti parkba. Útközben az utat bámulva megállapítottam, h. a kocsik fele Volvo volt, főleg kombi. Lehet a vidéki utak miatt, meg ugye helyi autó, de azért ez marhanagy arány, otthon sem minden 2. autó Suzuki...
Megérkeztünk a parkba, kaptunk útbaigazítást, a házikó egy bő 3-4 km-re van, természetesen felfele. 4 napnyi cuccal, szatyrokkal meg főleg poén volt. :-) Sötétedésre pont megérkeztünk, egy nagyon jó kis házikó volt, és tényleg az használta aki akarta, voltak benne ágyak is (ami igaz, csak egy deszka volt, de jobb mint a semmi), áram viszont nem. De kandalló a nappaliban, fák odakészítve. Víz csak egy kis kinti kútnál volt, úgyhogy a fürdés esélytelen, főleg októberben. Azt hittem para lesz így a 4 nap, főleg hogy egész nap mászkálunk, de nem volt az. Azért otthon tettem el tusfürdőt biztos ami biztos alapon, de nem kellett. :-) 3 nap alatt szinte körbejártuk az egészet, néha esett, néha szakadt, néha még sütött is. A házat nem lehetett zárni, viszont túrázásnál nem vittük mindig az összes cuccunkat, csak ami kellett. Első nap még voltak kétségeim afelől, hogy el ne lopják őket, de 2. nap már aggodalom nélkül otthagytam szinte mindenem, és tényleg nem volt gond. Kezdek hozzászokni ehhez a skandináv mentalitáshoz, hogy az emberek megbíznak egymásban, és nem kell mindig a másikon tartani a fél szemem. Utolsó estére egy másik család is beköltözött mikor mi távol voltunk, csak ők az emeleti ágyakhoz. A cipőm/nadágom naponta váltogattam, a cipőt pedig estére betettem a tűzre, gyorsan megszáradt. Kaját azt ettük amit találtuk, valamint a csajok által 4 napra lefőzött tésztát-salátát-kuszkuszt(spanyol, rizshez hasonlító cucc). Viszont az éjszakák elég hidegek voltak, főleg az utolsó napon, de alvás előtt azért mindig felmelegítettük magunkat! :-) Tényleg szép, változatos hely, de akit érdekel az megnézi a képeket. Medvék csak északabbra vannak, de azért egy rénszarvast megnéztem volna. Fura volt 4 napig áram-teló (ugyanis a dán telóm roamingja nem működött odaát)-net-fürdés nélkül, de megérte, és a fenti cikkek hiánya csak az első napon frusztrált.
És a fenti 4 nap költségvetése összesen 350 korona volt, amiben benne volt a 130 koronás literes Jelzin márkájú vodka is. Ha azt vesszük, hogy Koppenhágában kb. napi 100 koronát költök, olcsóbban jöttem ki, mintha otthon maradok. Már értem a dán öregeket is, miért utazzák körbe Európát, mivel akárhova mennek, (szinte) mindenhol olcsóbb nekik. Talán ez az egyik előnye a világ 6. legdrágább városának lenni...
Holnap a sulival megint megyünk kirándulni, ezúttal a Fredriksberg Kastélyhoz, ez a szünet is gyorsan eltelt, bár a pár órát leszámítva nem sokat különbözött egy sulis héttől...
A svédországi képek galériája itt van!UPDATE:
mégis voltak medvék, csak eddig nem tűntek fel a képeken...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése